Kalács, a legendás

B. hugom hosszabb időt tölt most itthon és ma délután érkezett el az a pillanat, hogy anyukám megtanítson bennünket, hogyan kell sütni legendás kalácsát.

Tehát a recept:

5 dkg élesztőt 1 deci tejjel és egy kiskanál cukorral összedolgozunk.
Fél kg finom- és fél kg réteslisztet egy, de inkább három csipet sóval összekeverünk.
Csinálunk benne egy fészket, amibe beleöntjük az élesztőt, belehúzogatunk egy kis lisztet a szélekről, ezt elkeverjük a fészekben (ebből képződik a kovász állítólag), lefedve meleg helyen állni hagyjuk.

Ha kész a kovász (vagyis bugyborékol a fészek), beleteszek egy tojást meg 10 dkg kristálycukrot. Fél liter langyos tejet adagolok bele, közben már dagasztom. A dagasztás legvégén beledagasztok 5 deka olvasztott vajat.

A tészta harmadát leválasztom, beledagasztok egy kanál kakaóport, mindkét részébe (a fehérbe és a barnába is) dagasztok mazsolát. Hagyom kelni lefedve, meleg helyen. Ha nincs kandalló, radiátor is jó hőforrásnak. Ha megkelt - ez látszik rajta, (na ezeket a kijelentéseket majd leellenőrzöm akkor, ha egyedül vetemedek kalácssütésre) - előmelegítem a sütőt 250 fokra és kizsírozok egy római tálat, becsületes magyar nevén römertopfot (ami a formamegtartás miatt kell), vastagon belisztezek egy gyúródeszkát (vastagon, mert a kelt tészta állítólag nagyon tud ragadni) és felverek egy tojássárgáját.

A fehér részt két részre osztom, a három darabból (tehát két fehér és egy barna) egyenlő hosszúságú kígyókat tekergetek, majd a három kígyót összefonom. A jó esetben nem Laokoón-csoportra hasonlító kalácsot belegyömöszölöm a römertopfba, megkenem tojássárgájával, letakarva hagyom kelni a sütőn, amíg az felmelegszik.

Először 10 percig 250 fokon sütöm, hogy szépen megpiruljon a teteje, utána kihúzom, betakarom alufóliával, és további negyven percig sütöm 150 fokon.

A képen a hatás kedvéért szerepel a kész kalács mellett egy kalácsszentelő (románul pistolnic vagy chistolnic), amelyet gyerekkoromban nagyon szerettem szagolgatni, mert bodzagyökérből faragják. Most, 27 év után sajnos már nincs illata, de lehet, hogy csak az én kátránnyal eltömített orrom nem érzékeli már.

Az egér - keretek közt

Mindjárt jön a Barátokközt, jöjjön Gyurika egere keretek közt. Vagy ez nagyon erőltetett? Ihlet nélkül vagyok blogilag, viszont annál többet hímzek és egy csomó projekt a végéhez közeledik, izguljatok!

A fotó az uramnak köszönhető, az erkélyen készült, kivételesen tényleg jó lett.

Így hímzek én

... Palau Saverderában:

Hódolat Katalóniának

Itt vagyunk most, egészen pontosan egy Palau Saverdera nevű kis falucskában Regiéknél. Teljesen szürreális látni, amint ész nélkül burjánzanak azok a növények, amelyek fajtársait életben tartani is komoly kihívás otthon, az erkélyünkön.



Átadtam az ajándékomat (ld. képek), szerencsére sikerült beletrafálni a lakás hangulatába ezzel a málnabokorral. Magáról a málnabokorról még annyit, hogy amikor Dunaszigeten voltunk, és láttunk egy csomó szedret, egyfolytában a málnalevelek hímzése ugrott be, asszem, kicsit megszállott vagyok....

A legfőbb hímzőtárs

Boniról, becsületes nevén Antique Blue Bonitáról többször esett már érintőlegesen szó ehelyütt, de a fenti kép arra ösztönöz, hogy egy teljes bejegyzést szenteljek neki. Mondjuk ez a minimum. Boni a fő hímzőtársam: ha úgy érzi, hogy egy kis pihenésre van szükségem, szenvedő arcot vágva odakéredzkedik az ölembe, testjeink ezen helyzete eleve kizár bármilyen aktivitást azon kívül, hogy őt simogatom. Minden ilyen kis szeánsz után kénytelen vagyok magamat szőrleszedővel végigrolnizni, mert a hímzéseknek sok ellensége van (vö.leevés, leivás), de a legfőbb a MACSKASZŐR.

Ahhoz már elég tapasztalt vagyok, hogy soha ne hagyjak hímzést olyan helyen, amit Boni preferál, mert üzembiztosan ráfekszik, ezzel nemezszerű bevonatot képezve az anyagon.

Akármennyire is igyekszem viszont, egy darab szőr biztosan marad mindegyik képemen, amit természetesen csak a keretezést követően konstatálok. De ez tulajdonképpen felfogható úgy is, hogy pár évtized vagy évszázad múlva, amikor a képeim milliókat érnek majd a Sotheby's aukcióin, a szőr alapján üzembiztosan meg lehet majd állapítani, hogy eredeti darabról van szó.

Egyéb macskákkal ellentétben szerencsére Boniból hiányzik egy rettenetes jellemvonás: nem lopkodja a fonalakat. Sőt, gondosan vigyáz rájuk, mint azt a mellékelt ábra is mutatja.

Ez egy hörcsög?

Jelentem, május 5-én megszületett Gyurika, és már csak a keretezést várja az ajándéka. Ez volt az egyik projekt a kettő, e hétre betervezettből. Nem tudom, a másik határidejét is tudom-e tartani, mivel már csak a ma este maradt a gallyazáshoz, és nagyon kedv kérdése, hogy csinálom-e.

Visszatérve az egérhez: miközben készült, elég bizonytalan voltam, mi is sül ki belőle, hozzásegített ehhez anyukám óvatos kérdése, mely szerint ez egy hörcsög lesz-e, vagy B. felvetése, hogy szeme ugye lesz még, amikor már OTT VOLT A SZEME. Na mindegy, kikeményítve, -vasalva egész pofás, most már csak egy szép kis keretet kell választanom hozzá.

Királylány lennék?

Május elseje volt olyan kegyes, hogy péntekre essen, úgyhogy Andreináék invitálására három napra belevetettük magunkat a Szigetköz dzsungelébe. Elmondhatatlanul feltöltő élmény volt egy kis aktívkodás (már amennyit szétdohányzott tüdőm és renyhe izomzatom engedtek) a természetben, egészen rendbejött az utóbbi fél évben erősen megtépázott lelkem.

Hímezni is volt kedvem és energiám: Terike ajándékának fáját gallyaztam veszettül. Meglepő módon haladós munka, csak borzalmasan unalmas még úgy is, hogy nem követem kocka szerint a mintát. Amikor Füge meglátott, amint a vacsorára várva kidobtam magam a panzió egyik padjára gallyakat fakasztani, csodálkozva jegyezte meg, hogy ő úgy tudta, hímezni csak a királylányok szoktak. Lehet, de azok biztosannem anyáznak közben.

Alant pedig éppen hősködik a pszeudokirálylány: megmutatja a többieknek, hogy kell átfutni egy veszélyes áramlaton!