Tegnap volt a harmadik házassági évfordulónk. Tavaly az
Arany Kaviárban ünnepeltük a jeles napot, életem eddigi legjobb étteremélménye volt, az uram utána azt mondta, már csak ezért is érdemes volt összeházasodni.
Idén nem akartam negyedszázezer forintot költeni, egyrészt egy be nem fizetett 120 ezres villanyszámla miatt, másrészt mert nyaralni is kölcsönpénzből megyünk.
Ezért esett a választásom a
mértékadó forrás által propagált
M étteremre.
Előtte fodrásznál voltam, tuti séróval és sminkkel pattantam fel az uram társaságában a négyeshatosra, hogy a Blaháról a kutyaszaros Kertész utcán eljussunk az M-be. Sebaj, gondoltam, a kaja majd kompenzál mindent.
Nem vagyok egy Chili&Vanília, de azért elmondható rólam, hogy tudom, milyen a jó étel (pl. nem attól ájulok el, ha lelóg a rántotthús a tányéromról).
Előételnek fetakrémes kápiát kértem, az nagyon ott volt, nem véletlen, hogy nagy várakozással tekintettem a következő fogások elébe. Sajnos azonban egyedül az appetizer volt kifogástalan, utána erősen zuhanó tendencia következett. A kérésemre médiumra sütött kacsamell még elment (=ugyanilyet én is tudok), de a hozzá szervírozott krumplipürétorta az olvasmányélményeimből ismert fullasztó angol pitéket juttatta eszembe. Desszertnek citromtortát szerettem volna, ami este 8-kor még "nem készült el", ezért a túrós gyümölcstortával próbálkoztam, hát nem kellett volna. Ízetlen, semmilyen cuccot toltak elém, ha én otthon ilyet sütök, akkor nagyon sűrűn szabadkozom, majd beállok a sarokba. B. áfonyás csokitortája is teljesen jellegtelen volt.
A kiszolgálás csak hab volt a tortán. A pozitív és érdekes része az volt, hogy a nem csak kis hazánkban ismert színésznő, Tóth Orsi foglalkozott velünk nagyrészt - ő szuperkedves és készséges volt. Sajnálatos módon azonban volt egy másik pincér is, aki B. szerint tudatmódosítók hatása alatt állt, szerintem viszont csak mérhetetlenül ostoba. A legdurvább akciója az volt, amikor elémb*ott két tányér kaját, az egyik kacsacomb volt, amiről azt állította, hogy kacsaMELL, a másik pedig egy paprikás csirke volt, szerinte az volt a kacsacomb (B. rendelése). Mondom neki, hogy nem, ezt nem mi kértük. "Akkor mit kértetek?" - kérdezi vidáman. Én nagyon hamar fel tudom magam húzni az ilyen szintű amatőrségen/primitívségen, mivel egy évet dolgoztam pincérként, ezért majdnem odaszóltam neki, hogy "Nézd meg a papírt, b*meg", de szerencsére megjelent Tóth Orsit és elterelte a közelemből
az idiótát a művészlelket.
Ketten összesen kilencezret költöttünk, ennyi volt az este pozitívuma. Gondolkoztam, hogy mi lehet az oka, hogy Klári és én ennyire másként látjuk a helyet, de azt gyanítom, hogy vagy másik szakácsot fogtunk ki, vagy pedig az étterem egyszer odatette magát a Lucullus kedvééért, a hétköznapokon viszont belesimul a Kertész utcai bohém nemtörődömségbe.
