Már azt is furcsállni szokták, hogy tudok és szoktam főzni vagy a férjemmel a megszokott módon osztottuk fel a férfi-nő szerepeket (jó-jó, néha szoktam szeretetből "te kis p*csfejnek" szólítani és a szupervulgáris poénjaim gyakran még mindig megbotránkoztatják). Annyi azért tény, hogy a női időtöltések nemigen passzolnak az imágómhoz.
Mindenesetre ahogy öregszem, kezdem látni én is, hogy a világon semmi nem fekete vagy fehér (nyugi, a mai közhelykészlet ezennel kimerítve). Lehet úgy is gonddal készíteni remekműveket, hogy közben a vászon sarka belelóg a túlcsorduló szobaszemetesbe, bár részegen hímezni nem kifizetődő, mert másnap sokat kell bontani.
A hímzés lélekgyógyászati és személyiségformáló (pl. koncentrációkészség-javító) jótéteményeit tehát élvezheti bárki, főleg, akinek szüksége van rá. Gondolom, nem kell most ujjal mutogatnom (magamra).
Fenti állítást illetően olyankor szoktam elbizonytalanodni, amikor más hímzőblogokat olvasok. Hogy a lehető a legeufemisztikusabban fogalmazzak: nem biztos, hogy a kézenfekvőn kívül sok közös témám lenne a szerzőikkel. Nade ugyebár varietas dēlectat.
